Dr. Nagy Árpád

fogorvos

2010-ben szereztem diplomámat a Pécsi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán. Szakmai pályafutásomat Komlón kezdtem, majd Budapesten folytattam, ahol a fogászati turizmus magas szakmai elvárásokat támasztó világában szereztem széleskörű tapasztalatot.

Az évek során olyan elismert klinikák csapatát erősíthettem, mint a Kreatív Dentál, a VitalEurope, az Eurodent, valamint a Madenta Fogászati Klinika és a Spirit Egészségcentrum. Pályafutásom során protetikai szakmai vezetői és orvosigazgatói pozíciókat is betölthettem.

Munkám során kiemelten fontosnak tartom a pácienseimmel való magas szintű kommunikációt és a bizalmon alapuló kapcsolat kialakítását. Ebben nagy segítséget nyújt a modern digitális fogászati technológia, amely lehetővé teszi a kezelések pontos tervezését és az eredmények objektív, jól követhető bemutatását.

Meggyőződésem, hogy egy kezelés sikerének egyik legfontosabb alapja a gondos és részletes tervezés. Ennek köszönhetően a digitális tervezés és a precíz diagnosztika kiemelt szerepet kap a Bigident Fogászat mindennapi munkájában.

2020-ban a Medit intraorális szkennereket gyártó koreai vállalat Medit Masters elismerésben részesített. Ugyanettől az évtől kezdve aktívan részt veszek a digitális fogászati workflow oktatásában is, hiszen fontosnak tartom a megszerzett tudás és tapasztalatok széles körű megosztását a szakmán belül.

2025-ben elvégeztem Dr. Ury Előd és Nagy Anna által tartott Viesid Hungary Slavicek módszer alapkurzust, amelynek segítségével mélyebb betekintést nyertem az állkapocsízületi diagnosztika és terápiás lehetőségek területébe, valamint a fogorvosi kezelés holisztikus szemléletének jelentőségébe.

Beszélt nyelv: angol